Hőszigetelő üvegeink

A NYÍLÁSZÁRÓ EGYIK LEGMEGHATÁROZÓBB RÉSZE A HŐSZIGETELŐ ÜVEG

Nyílászáród vásárlásakor mindenképpen informálódj a mai modern hőszigetelő üvegek széles tárházáról!

A jó minőségű hőszigetelt üveg legfőbb jellemzője az, hogy a gyártási technológiák fejlődésével kettő vagy három rétegű ablaküveg készül, amely azonban mégis egy építőelemet jelent (hőszigetelő üveg).

Az elmúlt évtizedben – mint sok más iparágban – az építőiparban is jelentős technológiai fejlődés zajlott le. Ehhez a döntéshez nyújtunk egy kis segítséget neked a következő lényegre törő információkkal!

Az életminőséggel szembeni várakozások sok esetben új építőipari anyagok megjelenését hozták magukkal, ezzel együtt a hagyományosnak mondható anyagok körében is megújulás figyelhető meg.

hoszigetelo uveg

Ennek az úgynevezett hőszigetelő üvegszerkezetnek mérhető fizikai jellemzői vannak. A legfontosabb ilyen jellemző az “U” érték (korábban “K” érték), amely az üvegfelületen vagy az ablakszerkezeten jelentkező hőveszteséget mutatja. Ha ez az adat U érték szerint 1,1 W/m2K (legtöbb esetben Ug=1.0 ként említik), az azt jelenti, hogy jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkező üveget választottunk, hiszen a hőveszteség mértéke 10 Kelvin fok benti-kinti hőmérséklet különbség esetén sem haladja meg az 1,2 Wattot négyzetméterenként.

Nyílászáróinkat az alábbi hőszigetelt üvegekkel tudjuk szerelni rendszerenként

VEKA 70 AD és VEKA 82 MD esetén:

Kétrétegű argon gázzal töltött, lágyfém-bevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek:
4-16-4 Low-E Plusz Argon aluminium távtartóval (Ug=1,1 ill. 1,0 W/m2K )
4-16-4 Low-E Plusz Argon műanyag távtartóval (Ug=0,9 W/m2K )

VEKA 70 AD esetén:

Háromrétegű, argon gázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek:
4-12-4-12-4 super Low-E Plusz Argon műanyag távtartóval (Ug=0,5 W/m2K)

VEKA 70 AD esetén:

Háromrétegű, kripton gázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek:
4-12-4-12-4 Low-E Plusz Argon aluminium távtartóval (Ug =0,35 W/m2K)

VEKA 82 MD esetén:

Háromrétegű, argon gázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek:
4-18-4-18-4 super Low-E Plusz Argon műanyag távtartóval (Ug=0,5 W/m2K)

VEKA 82 MD esetén:

Háromrétegű, kripton gázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek:
4-16-4-16-4 Low-E Plusz Argon aluminium távtartóval (Ug =0,35 W/m2K)

Kétrétegű hőszigetelő szerkezetek:

Technikailag ez úgy érhető el, hogy a lakótér felőli üvegtábla külső oldalát úgynevezett lágyfém-bevonattal (Low-E réteggel) látják el, és a köztes teret argongázzal töltik fel.

Háromrétegű hőszigetelő szerkezetek:

Az energiatakarékos épületek létrehozása korunk építészetének talán legnagyobb kihívása. A hőszigetelés terén – a nálunk ma egyre inkább elterjedt – háromrétegű üvegszerkezetek jelentik a csúcstechnológiát. Hőáteresztő tulajdonságuk akár a kétrétegű üvegek felére is csökkenthetők oly módon, hogy az üvegszerkezet első és harmadik üvegtáblája Low-E bevonattal rendelkező üvegből készül. Igény szerint kripton, illetve argongázzal is feltölthetők.

Mivel a nyílászáró legnagyobb felületét általában az üveg teszi ki, a szerkezet teljes hőátbocsátási tényezőjét nagy mértékben befolyásolja az, hogy 2 rétegű vagy 3 rétegű üvegezést alkalmazunk!

Hangszigetelő üvegeink

A járműforgalom növekedésével együtt jár a fokozott zajterhelés. Egy üvegszerkezet hangszigetelési értéke nem más mint a hanghullámokkal szemben kifejtett ellenállása. A hanggátlás mértékegysége a decibel (dB).

Vizsgáljuk meg, mit is jelent pár decibeles javulás egy ablak esetében!

  • 1-2 dB nem érzékelhető
  • 2-4 dB alig érzékelhető
  • 5-10 dB határozottan érzékelhető
  • 10-20 dB meghatározó javulás

A KÖNIGABLAKOK 30-34 dB (mérettől függően) hanggátlással rendelkeznek két rétegű Ug=1.0 W/m2K üveg esetén!

Hangszigetelés

  • Asszimetrikus felépítésű, fokozott hőszigetelő üvegszerkezet (36 dB, ug=1,4 W/m2K).
  • Hanggátló fóliával készült, fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek (45 dB-ig, ug=1,4 W/m2K).
  • Műgyantával laminált, fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek (akár 50 dB-es hanggátlás).

A teljes ablakszerkezetnek (fenti dB érték eléréséhez)  a következő feltételeknek kell megfelelnie bukó-nyíló típus esetén:

  • 6 helyen záródó ablakrendszer,
  • jó minőségű tömítések,
  • hangszigetelő üvegszerkezetek,
  • szakszerű beépítés.

Napvédő üvegeink

Hő-, zaj- és napvédelem a homlokzatépítésben.

A modern építészetben az üveghomlokzatok egy egész irányzat meghatározó elemévé váltak, sajátos karaktert kölcsönözve ezzel az épületnek. A légies megjelenés mellett az üveg átvette a hagyományos építőanyagok funkcióját is.

Ez a szerepváltás tette szükségessé, hogy az üveggyártó cégek modern, ún. multifunkcionális bevonatokkal ellátott üvegtípusokat fejlesztettek ki.

Hő-, zaj- és napvédelem a homlokzatépítésben.

A modern építészetben az üveghomlokzatok egy egész irányzat meghatározó elemévé váltak, sajátos karaktert kölcsönözve ezzel az épületnek. A légies megjelenés mellett az üveg átvette a hagyományos építőanyagok funkcióját is. Ezt a szerepváltást tette szükségessé, hogy az üveggyártó cégek modern, ún. multifunkcionális bevonatokkal ellátott üvegtípusokat fejlesztettek ki.

A korszerű, nagy szelektivitású lágyfémbevonatok már nagy mennyiségű természetes fény átáramlását teszik lehetővé, de ugyanakkor határt szabnak a mögöttes területek felmelegedésének. Ennek köszönhetően a klimatizálási és a világítási költségek csökkenthetők, de a téli időszakban a hőszigetelő funkció is biztosított. Tehát egy gépészetileg jól megtervezett homlokzat biztosítja az effektív nyári hővédelmet, a kiváló téli hőszigetelést, és a nagy fényáteresztő képesség csökkenti az épület üzemeltetési költségeit.

Hő- és napvédelem

  • Anyagukban színezett üvegekből készült üvegszerkezetek (parsol zöld, bronz, szürke, kék).
  • Reflexiós üvegekből készült üvegszerkezetek (stopsol clear, stopsol green, stopsol super silver).
  • Félkemény típusú üvegekből készült üvegszerkezetek (Sunguard clear 32/52/67).
  • Multifunkcionális üvegek felhasználásával készült üvegszerkezetek (Szuper-neutrális típusok).

Jellemző napvédő üvegek

  • Anyagukban színezett, abszorpciós üvegek.
  • Keményfém bevonattal készült reflexiós üvegek.
  • Félkemény bevonattal készült napvédő üvegek.
  • Multifunkcionális bevonattal ellátott napvédő üvegek.

A napvédő üvegek betervezésével kapcsolatos kérdésekben kérje tanácsunkat!

Biztonsági üvegeink

Aktív védelem

  • Ragasztott biztonsági üvegek felhasználásával készült hőszigetelő üvegszerkezetek.
  • MABISZ minősítéssel rendelkező, átdobás gátló biztonsági üvegszerkezetek (A1,A2,A3 új jelölés szerint: P2A, P3A, P4A).
  • MABISZ minősítéssel rendelkező, rácskiváltó funkcióval rendelkező biztonsági üvegszerkezetek (B1, B2, B3, új jelölés szerint: P6B, P7B, P8B).
  • Különböző kategóriájú átlövés gátló üvegszerkezetek (BR1-től – SG2-ig).
  • Robbanás lökéshullámainak roncsoló hatását megakadályozó ragasztott biztonsági üvegek (D1, D2, D3).
biztonsagi uveg
Passzív védelem

  • Edzett biztonsági üvegekkel (ESG) készített hőszigetelő üvegszerkezetek (fej feletti üvegezés, portál üvegezés).
edzett uveg

Katedrál üvegeink

A katedrál üveg gyártási technológiájában abban tér el az alap float üvegétől, hogy az ónfürdőn úszó folyékony üvegréteg vastagságát ugyanúgy két henger egymástól eltérő távolsága szabja meg, viszont a katedrál üveg esetében az egyik hengeren minták találhatók, amelyek a még képlékeny üvegfelületen nyomot hagyva egy áttetsző, de nem átlátszó mintás felületet eredményeznek. A színeket tekintve a fehér, sárga, bronz és matt színek a járatosak. A katedrál üvegeket nagyon sokszor beltéri ajtókban, vagy homlokzati nyílászárókban használjuk.

Savmart üvegeink

A savmart üveg esetében a mintázatot savmaratással alakítják ki. Nagyon elegáns és exkluzív üvegtípus. A katedrál üvegek 4 mm-es vastagságban és számtalan mintázatban rendelhetők. Forgalmazóink bemutatótermében elérhetők számodra is a savmart üveg minták.